Éppen ezért a gazdáknak is jobban kell rájuk figyelni, mert mások az igényeik, más veszélyeknek vannak kitéve, mint a melegebb hónapokban.
A kölyökkutyákat és a rövid szőrű kutyákat, még felnőtt korukban is, ilyenkor a kemény téli hónapokban meleg helyen kell tartanunk. Nappal lehetnek kint, amikor sokat mozognak, és a rendszeres sétákat, kirándulásokat is meg lehet tartani, de éjszakára fontos, hogy fűtött helyen alhassanak. Sok kutya a rendszeres és bőséges táplálék ellenére veszít a testsúlyából, mert ilyenkor a táplálékból a testhőmérséklet fenntartásához szükséges „fűtőanyagot” is elő kell állítaniuk. Szintén fontos az idősebb állatok melegítése, hiszen ők már koruk, vagy a betegségeik miatt sokkal kevesebbet is mozognak, fontos, hogy nappal is melegedhessenek. A kistestű kutyáknál gyakori, főleg nagy hóban, hogy a hasuk átfázik és ez akár végzetes emésztési és bélrendszeri problémákat is okozhat. Így az ő esetükben ajánlatos a manapság divatos kutyaruhák viselése. Ez nem csak divat, de egészségügyi szempontból is javasolt.
Téli etetés
Amennyiben nem kell betegségek miatt diétát tartanunk az állatunknál, hideg téli időben etethetünk kalóriadúsabb táplálékot is. A vizes edényükbe tehetünk langyos vizet, hogy minél később hűljön ki vagy fagyjon meg. A vizes edényeket naponta többször ellenőrizni kell, ha befagyott újra kell tölteni. Etethetünk velük leveseket is, de itt fontos, hogy az ne legyen nagyon sós.
Sok kutyánál a téli időszakban, amikor a szervezetüket a hideg idő is megterheli, előjöhetnek rejtett, régebb óta lappangó betegségek, vagy a már korábban is kezelt betegségek súlyosbodhatnak. Ilyenek az ortopédiai betegségek, a szívbetegségek, immunhiányos állapotok, vese vagy májelégtelenség. Ezek, hogyha időben felismerjük, kezeléssel jól karban tarthatóak, kezelhetőek. Azonban, például a mozgásszervi betegeknél, a hideg idővel annyira súlyosbodhatnak a tünetek, hogy akár teljesen elfekvővé válhatnak, lebénulhatnak. Ilyenkor, főleg nagytestű betegeknél nagyon nehéz lehet őket ismét lábra állítani, vagy a testük tisztán tartásáról gondoskodni. Nem ortopédiai probléma, de szintén sántikálást tud okozni kedvenceinknél, hogyha olyan helyen sétálunk velük, vagy olyan helyen élnek, ahol a járdákat felsózzák. A sós, jeges, olvadékos talaj nagyon kikezdi a talppárnájukat, a berepedezik, fájdalmas, sebes lesz. Ezután még jobban csípi a só.
Téli időszakra jellemző veszélyek
Télen nagyon gyakori mérgezés a fagyálló vagy más néven etilén-glikol toxikózis. Az etilén-glikol édes anyag, ezért az állatok szívesen elfogyasztják. A felvett méreganyag felszívódás után végzetes vese elváltozásokat okoz. Amennyiben észrevesszük, az állat megitta, rögtön itathatunk vele alkoholt, mert ez még a gyomorban közömbösíteni képes a fagyálló hatóanyagát, felszívódás után, nagy mennyiség felvétele esetén viszont a veseelégtelenség kialakul.
Téli időszakban gyakoribbá válnak a felső légúti megbetegedések is. Ilyenek az orrfolyás, kötőhártya gyulladás, mandulagyulladás, garat- vagy gége-légcsőgyulladás is. Ezek szövődményeként tüdőgyulladás is kialakulhat.
Kialakulhatnak vagy súlyosbodhatnak felfázásos tünetek, hólyag, vagy prosztatagyulladások. Ezek a betegségek főleg középkorú és idősebb kutyáknál jellemzőek nagyobb számban, de fiatal kedvenceinkre is fokozottan figyelnünk kell télen.