Nyíregyházi Oktató Állatkórház

Újabb teknőseset

Nemrég hozták be Artúr nevű teknős hölgyet (a neme meghatározását nem követte átkeresztelés) a kórházunkba.

Újabb teknőseset

Már 2 hete nem evett, de egyébként élénk volt. A fizikális vizsgálat során kiderült, hogy valami oda nem illő kemény dolog van a hasüregében. A röntgenfelvétel megmutatta, hogy nagy mennyiségű kavics gyűlt össze a bélcsatornában. Először gyógyszeres kezeléssel próbálkoztunk, de az nem hozott eredményt, a kavicsok a kontroll röntgenen semmilyen elmozdulást nem mutattak. Ekkor döntöttünk a műtét mellett.

Artúr haspáncélján altatásban ablakot vágtunk, majd megnyitottuk a kavicsokkal teli bélszakaszt. A nagy mennyiségű apró kavics kiszedegetése hosszan tartó művelet volt, de még így sem sikerült az összes követ eltávolítani. Az idegentestek túl hosszú bélszakaszban álltak össze ahhoz, hogy egy nyílásból az összeshez hozzáférjünk. Még egy bélmetszést kellett ejteni egy másik szakaszon, hogy további kavicsokat emelhessünk ki. Így már a kövek 90%-át el tudtuk távolítani. A bélmetszések és a hasfal zárása után visszarögzítettük a kivágott páncéldarabot.

A beavatkozás óta Artúr utókezelése kórházunkban zajlik, szépen felébredt, élénk és már ivott is. A bélmetszés miatt az etetésével még várnunk kell, amit ő kifejezetten nehezményez, de még ki kell bírnia egy ideig. Még nem nyugodhatunk meg 100%-osan, úgyhogy szorítsunk együtt a falánk teknősnek.

Nyíregyházi Oktató Állatkórház
Nyitvatartás
Hétköznap 08:00 - 19:00
Hétvégén (ügyelet) 08:00 - 16:00
Recepció +36-30-206-0969
Sebészet +36-20-415-4224
Email küldés